szerda 23 május 2012

Posticon Felesleges tipus váltás?

Posted on 23 máj : 19:59 by author Nyomtatóbarát változat hír létrehozása pdf formátumban

mhu.jpg1993-ban az orosz államadósság egy részéért, pontosabban 800 millió dollárért 28 darab MiG-29-es érkezett Oroszországból, egy rekord idő alatt lebonyolított szerződéskötést követően.
 
Aránytalanul sokat műrepültek, pedig a harcászati alkalmazás sokrétűbb, és számos nagyon fontos repülési feladat alacsonyabb túlterheléssel jár, ezekre azonban kevesebb figyelmet fordítottak.
 
Mindezek ellenére a MiG-29-esben még sok potenciál rejlett, amit egyértelműen bizonyítanak a közelmúlt eseményei, több országban is az üzemidő hosszabbítás mellett döntöttek. 
Ezt követően a gépek akár 2030-ig is szolgálatban maradhatnak, vagyis kiválthatták volna a Gripen-eket.
Magyarországnak is több különböző korszerűsítési programot ajánlottak fel, de az akkori kormányzatok a NATO-ra hivatkozva mindenképpen nyugati típust akartak magyar felségjellel látni. 
Mint azóta bebizonyosodott, a szervezet részéről csak az az elvárás, hogy mindenki megfelelő színvonalon oldja meg a saját légterének védelmét, ami akár MiG-21-essel is történhet.
 
A Gripen programra költött több mint kétszáz milliárd forint töredékéből megoldhattuk volna a szükségessé váló feladatokat.

Tovább...
szombat 12 május 2012

Posticon Görögország felmondja az IMF hitelszerződést és államosítja a bankokat

Posted on 12 máj : 18:33 by author Nyomtatóbarát változat hír létrehozása pdf formátumban

Jelenleg a Syriza párt vezetőjénél, Alexisz Ciprasznál van a kormányalakítás joga.
A korábbi két nagy párttal már lezajlottak a tárgyalások.
Cipraszt a tárgyalószobát elhagyva bejelentette, hogy az Új Demokrácia és a Pasok pártokkal nem hoz létre koalíciót, mert a tárgyalások során világossá vált, hogy az IMF hitelszerződést akarják megmenteni, nem a nemzetet. Ciprasz nyilvános beszédében kijelentette, hogy vasárnap a választók visszautasították a megszorítás-párti szerveződéseket.
A Syriza párt vezetője beszéde végén semmisnek nyilvánította a Görögország és az IMF közt fennálló hitelszerződést, és felszólította az Új Demokrácia, illetve a Pasok párt vezetőit, hogy vonják vissza az írásba adott nyilatkozataikat a hitelszerződés melletti elkötelezettségről, és küldjék meg azt Brüsszelnek.

A Syriza vezetője egyben öt pontban összefoglalta azt a gazdaságpolitikát, amit az általa létrehozni szándékozott kormánykoalíció képviselne. Ezek:

1. A hitelszerződés azonnali felmondása

2. Minden olyan intézkedés megtagadása, ami a munkatörvénykönyvet is érintené

3. A választási rendszer azonnali módosítása és a miniszteri mentelmi jog felfüggesztése

4. A bankok államosítása

5. Bizottság felállítása a hitelválság leggyorsabb megoldásainak kidolgozására

Tovább...
kedd 08 május 2012

Posticon Az ERSTE bank elismerte, hogy semmisek a szerződései...

Posted on 08 máj : 21:24 by author Nyomtatóbarát változat hír létrehozása pdf formátumban

Természetesen ne gondoljuk, hogy az ERSTE bank közleményt adott ki vagy  hirdetmény útján tájékoztatta ügyfeleit szerződésük semmisségéről.

Az elmúlt egy hétben, több panaszos kapott olyan válaszlevelet az ERSTE banktól, amiben  a bank a következőt közli:

"Tájékoztatjuk, hogy az árfolyamrés, mint fogalom pénzügyileg nem értelmezhető."

Ezen kijelentésével a bank, szándéka ellenére azt is közölte az adósokkal, hogy a hitelintézetekről szóló 1996. évi CXII. törvény , közismertebb nevén Hpt. A Hpt. 213. § értelmében a 2010.06.10.-e előtt megkötött deviza és deviza elszámolású szerződései semmisnek minősülnek.

"213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza

c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,"

Semmisek a szerződések ,mert a bank kijelentette, hogy az árfolyamrés nem értelmezhető pénzügyi fogalom, ezért nyilvánvaló, hogy a szerződések nem tartalmazhatják az árfolyamrést ,mint költséget.

Előző árfolyamrésről szóló cikkünkben már kifejtettük, hogy a PSZAF honlapján a Tudástár menüpontban, a mai napig megtalálható egy 2005-ben az Elemzési és kutatási főosztály által kiadott elemzés, amely a következő megállapítást tartalmazza:

"A deviza hitelezés során felmerülő speciális költségek közül a THM mutató csak azokat a költségeket veheti számításba, amelyek biztosan felmerülnek, mint például

a deviza-vételi és deviza-eladási árfolyam közötti különbséget (árfolyamrés),

.

Ezt a költséget a teljes hiteldíj mutatónak (THM) tartalmaznia kell.

Tovább...
szombat 14 április 2012

Posticon Lecserélhetik Vonát - megy a levesbe?

Posted on 14 ápr : 20:02 by author Nyomtatóbarát változat hír létrehozása pdf formátumban

Vélemény:
A jobbikot irányító háttérhatalom számára két forgatókönyv lehetséges:

1) Erre a hírre a maradék jobbikosok és azok a hazafias szervezetek, amelyek valamennyire még mindig szimpatizálnak a jobbikkal,
ismét összeállnak, és így a nemzetieket ismét megvezetve sikerül újra egy pár százalékot elérni, és mandátumhoz jutni,
ezzel kifogva a szelet mindenki más vitorlájából.

2) A jobbik egyszerűen a darabjaira hullik, és a belső hatalmi harcokban megsemmisíti önmagát.

A jobbikot irányító háttérhatalom és a végkifejlet szempontjából mindegy, hogy melyik forgatókönyv valósul meg.
A gazdasági háttérhatalomnak az a fontos, hogy a 2014-es választáson a nemzeti oldalt vagy ő irányítsa,
vagy szűnjön meg, mint politikailag számottevő erő.
Ha ismét nyerne a jobbik, akkor nyertek a hatalmak a végső széthullásig még négy évet.
Ha nem szerez mandátumot a jobbik, akkor a párt széthullik.
Ebben az esetben viszont nem biztos, hogy egy másik nemzeti erő kellő vagy számottevő súllyal bejuthat,
mert a szavazatok elaprózódnak az induló pártok közöt.
A hatalom számára mindenképpen pozitív a mérleg, és a végkifejlet is.

Valószínűleg az igazi okok itt keresendőek!

vona gabor
Vona Gábor

Vonát lecserélik, Szegedi Csanád az élre tör a Jobbikban? - Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke venné át a párt irányítását az idén esedékes tisztújítást követően, informálta a Hetek című újságot egy a Jobbik belső életére rálátással bíró, névtelenséget kérő forrás.


Szegedi_Csanad.jpg
Szegedi Csanád
A Jobbik tisztújító kongresszusára az utóbbi években jellemzően nyáron került sor, ám az informátor szerint idén ez másképp lesz: a párt irányítói szeptember–októberre tolnák ki a dátumot, hogy legyen idő bizonyos belső feszültségek elrendezésére. A Jobbikban ugyanis törésvonal húzódik a mérsékeltebb, „szakmai politizálást” támogatók és a további radikalizálódást szorgalmazó politikusok között - írta a Népszabadság.

A radikális vonaltól is jobbra álló Toroczkai László jobbikos önkormányzati képviselő korábban saját lapjában azt írta,„tűzzel-vassal irtani kell az úgynevezett szakpolitikusokat”, míg Balczó Zoltán alelnök többször is megpróbálta elhatárolni a pártot a párthoz kötődő radikális vagy akár neonáci szervezetektől.

A párt radikális szárnyához sorolják Szegedi Csanád alelnököt is. Az informátor szerint az ő elnökké választását egyszersmind Vona Gábor lecserélését támogatja a Jobbikot ténylegesen irányító Szabó Gábor pártigazgató és Novák Előd alelnök is. Szegedi Csanád arra a kérdésre, elindul-e az elnöki posztért, először azt mondta a Heteknek, hogy „még nem aktuális a kérdés.” Ezt követően Szegedi Csanád újra jelentkezett a lapnál, és első nyilatkozatának pontosítását kérte: nem kíván indulni a párt elnökségéért.
Irja a 168óra 

Kapcsolódó cikkek: Jövőn.info   Bendegúz Hírek 
 

péntek 13 április 2012

Posticon Nemzeti összefogást a jobbikkal?

Posted on 13 ápr : 19:37 by author Nyomtatóbarát változat hír létrehozása pdf formátumban

nep.pngMi, a Nemzeti Értékelvű Párt - és elnöke, Lévai György - különböző közösségi portálokon (pl. facebook, stb.) mostanában bírálatokat kaptott (és sok szidalmazást, ill. nyomdafestéket nem tűrő rágalmazásokat) jobbikosok részéről.

 Kifogásolják, hogy bíráljuk őket (no nem ilyen finoman fogalmaztak), és mi ezért hogyan képzeljük velük az összefogást....
Most azt állítják, hogy össze kellene fognunk, mert nyakunkon vannak a 2014-es választások.

Ezzel kapcsolatban természetesen van néhány érthetetlen dolog számunkra:
Hogyan képzelheti az összefogást a jobbik párt, vagy akár a képviselőik, amikor ők éveken keresztül folyamatosan (és természetesen a mai napon is) rágalmaztak, és sarat dobálnak minden nemzeti erőre, avagy ha tetszik mindenkire, vagy egy másik nemzeti erőt képviselő emberre, így természetesen ránk is.

Az is természetes, hogy saját pártjukból mára minden rendes hazafit eltávolítottak, különféle módszerekkel ellehetetlenítettek, vagy elvették a kedvét a politizálástól. Persze, a jobbik viszont közelében sincs annak, amit tőlünk nyugatabbra úgy neveznek, hogy politika - ugyanis a jobbik sohasem épített az építő jellegű kommunikációra, a politikához pedig jó kommunikáció és konstruktivizmus kell, és politikája - felénk és más pártok felé nézve is - kimerült mások lejáratásában, a pocskondiázásában, stb....

Mára a Jobbikban csak a politikailag és gondolataiban is igénytelenebbje maradt, akiknek tudása, intelligenciája és értelmi színvonala vélhetően eléggé alacsony. Megkockáztatom, sokan még az egyszerű és logikus gondolkodásra is képtelenek, mert egyszerűen képtelenek az ok és okozati összefüggések felismerésére, továbbá nem keresik a miérteket, nemhogy a miértekre a válaszokat.
Azért is tartanak ma ott, ahol tartanak tagságuk számának tekintetében.
Azonban ne feledkezzünk meg a pártjukban található azon kevés emberről, akik akár képesek is lehetnének ezeket a visszásságokat belülről is megváltoztatni, ám őket a belső politikai szinteren mesterségesen alacsonyan tartják.
Mindezt természetesen okkal teszik.....
Ezen embereknek természetesen fájdalmas lesz az ébredés, de erről nem mi tehetünk majd. 

Ráadásul, mi egyre inkább úgy látjuk, hogy a jobbik pártja nem véletlenül, hanem szándékosan téveszti az irányt, és vele együtt a célt, és ez a politikai ócsárolás mára már sorozatosan megszokottá vált minden nemzeti erő felé, amelyik nem a jobbik.

A jobbik inkább támad neki egy vele úgymond "hasonlóan gondolkodó" nemzeti erőnek, mint a kizsákmányoló hatalomnak;
gondolok itt olyan úgymond "hasnolóan gondolkodó" nemzeti politikai erőre, mint amilyenek mi is vagyunk, bár természetesen mi már tudjuk, hogy a jobbik célja nem nemzeti erőnek lenni, hanem csak annak állítani be magát - politikai előnyt szerezve ezzel saját maguknak, és azoknak a nemzetközi érdekeknek, akik mögöttük állnak.  

Persze tudjuk, hogy ez sem véletlen, mert így rendelték meg  a jobbiktól a hatalmak - hiszen ezért hozták létre azt a pártot, ami ma úgy hívunk, hogy jobbik. Pedig ki kell mondanunk, hogy a jobbik nem a jobbik, hanem a "rosszabbik" - bár ide egy sz-betűs szó illene igazán - mivel olyan dolgok történtek a háza táján, amelyek talán még az mszp-ben sem....

Azonban természetesen szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy olyan, magát érdekből nemzetinek tartó "erővel"  nem kívánunk összefogni. Azok, akik szándékosan eltávolítják vagy eltávolíttatják tagjaik közül a hazafiakat, alaptalanul rágalmazzák és megpróbálják lejáratni más hazafias erők képviselőit, egyszerűen nem érdemlik meg az összefogást.

Kétségünk sincs affelől, hogy a jobbikot a mai napon is fémjelző, bármilyen beosztású vezetője vagy vezetői rétege képes ne lenne önös céljai elérése érdekében - bármely célból - a saját embereinek feláldozására és lejáratására. Ugye pontosan ez történt számos esetben, amikor a belső érdek ezt kívánta - erre kiváló példa K. Robi lemondatása a kuruczinfón keresztül, vagy gondolhatnék itt Dósára vagy Ináncsira is, és sajnos itt meg kell emlékezzünk Eszes Tamásról is.
Mindannyian tudjuk, miről szólnak a fenti sorok. 

A jobbiknak és annak felső vezetésének soha nem voltak szentek a saját emberei, azokért soha nem álltak ki, azonban értük felelősséget soha nem vállaltak, és megnyugtathatunk mindenkit, hogy várhatóan soha nem is fognak kiállni senkiért, és semmiért, csak és kizárólag egymásért, és a saját érdekeikért. Így történt ez Gyöngyösön, Gyálon, Hajdúsámonban, Kiskunlacházán, stb. - itt mindenki behelyettesítheti a sajátját, ill. amiről tud.

Ha érdekeik úgy kívánták, vagy valakik veszélyeztették a vezetőik pozícióját, vagy azok érdekeit, akkor ők maguk próbálták lejáratni saját embereiket, vagy direktben, vagy áttételesen. Sok hazafi távozott emiatt, ill. ilyen okból és módon a jobbikból.

Hozhatnánk fel egy csomó példát, de minden megtalálható az interneten, így külön azt nem sorolnánk fel.

Mindezzel kapcsolatban tulajdonképpen csak egy kérdésünk van, amit mindenki számára fel szeretnék tenni - tehát a kérdés:

Önök szerint hogyan állhat ki a Jobbik (párt, vagy annak vezetése, vagy ami tetszik) a magyarság és a magyarok érdekeiért, amikor még a saját embereiért sem áll(t) ki?





(Természetesen magában minden ember tudja a választ, még csak jobb oldalinak sem kellene lenni hozzá.)


- Nemzeti Értékelvű Párt

szombat 31 március 2012

Posticon Az év lebőgése a 22.800 forint foglalkoztatást segítő támogatás és a bűvös 47 ezer forint

Posted on 31 márc : 19:15 by author Nyomtatóbarát változat hír létrehozása pdf formátumban

 nep.pngA Nemezti Értékelvű Párt elfogadhatatlannak tartja a foglalkoztatást helyettesítő támogatás 22.800 Ft és a Strart programban szereplő 47.000 forintos bér mértékét!

A Nemezti Értékelvű Párt felszólítja az arra illetékeseket, hogy a Magyarországon élő állampolgároknak biztosítsa a tisztességes megélhetést, a normális munkabért és az emberhez méltó életkörülményeket!

Az alábbiakban szereplő táblázatokból az is kiderül, hogy mennyiből lehet minimálisan ma Magyarországon eltengődni.
Önök 22 éve, a rendszerváltás óta ezt egyszer sem voltak hajlandóak biztosítani az országban élő emberekenek.

Ennyire fontos csak önöknek a Magyarországon élő emberek sorsa és megélhetése?
Ez uraim az önök szégyene és gyalázata! 
Ahogyan az önök nyilatkozatai is azok!
Látszik, hogy önök nincsenek tisztában az itt élő (mit élő?! Tengődő!!!) emberek életkörülményeivel, sőtt azzal sem, hogy maga az "élet" fentartása mennyibe kerül.
Az, hogy önök semmibe veszik saját statisztikájuk adatait, az is sok mindent elárul.

Jöjjenek az tények és az önök médiájjában megjelent nyilatkozatok, ezek is kellően minősítik a hozzászólókat:
"
„Miután például a 28 ezer 500 forintos, munkanélküliség esetén járó járandóság helyett – ami most csökkent – 47 ezer forintos tényleges bért kap majd a Start munkaprogramban részt vevő 205 ezer ember, ez kifejezetten a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban 28 ezer 500-ból, rejtélyes módon, de meg tudtak élni" –mondta Matolcsy György a költségvetési bizottság meghallgatásán, 2012.január 27-én.

Kicsit késóbb újból téma lett a dologból, hogy most akkor meg lehet-e élni 47 ezer forintból, vagy sem, Matolcsy György szerint majdnem, Zsiga Marcell szerint igen, meg lehet, Pintér Sándor szerint csak akkor, ha van kecskéje az embernek, Lázár János szerint meg egyértelmű, hogy nem lehet megélni ennyiből.

Az EU mindezek után közel 150 milliárd forintos büntetést helyezett kilátásba, ha tovább növeli Magyarország a költségvetési hiányt, ez pont 3,2 milliószor 47 ezer forint

NÉP

A Matolcsy Györgyre zúduló kritikaáradat miatt több kormánypárti képviselő is magyarázkodni kényszerült, amiből talán a legrosszabbul Zsiga Marcell jött ki .

Ő az RTL Klub Híradójában is szerepelt a 47 ezres történettel, miszerint ebből az összegből igenis meg lehet élni. A mundér becsületét – az eddig is a Parlamentben a nemzetgazdasági miniszter helyett védő államtitkára – Cséfalvay Zoltán mentette meg. 
A pontos Matolcsy idézetettel reagált Gúr Nándor szocialista képviselő akciójára. A honatya 47 ezer forintot gyűjtött össze az éhségmenetben résztvevőktől a nemzetgazdasági miniszternek.

nép

Valóban máshogy hangzik a szerény, de biztonságos megélhetés, de ezt továbbra is nehezen tudjuk elképzelni 47 ezer forintból.

A Központi Stasztikai Hivatal számítása alapján, 2010-ben egy aktív korú egyedülálló létminimuma 78 ezer 736 forint volt. 
A KSH definíciója alapján, ez olyan küszöbérték, ami a társadalmilag még elfogadható szükségletkielégítési szint kifejezője." 
Így biztosítva a folyamatos életvitellel kapcsolatos alapvető szükségletek szerény kielégítését. 

A KSH becslései alapján, ennél alacsonyabb jövedelemből élt a lakosság 37(!) százaléka. 
"

Kérem olvassák el az utolsó sort mégyegyszer!
3,5 millió ember él ma Magyarországon a létminimum alatt! 

Ezt tették önök Magyarországgal a kormányzásuk 22 éve alatt! 

Ez, "kedves" parlamenti politikai "elit" az önök működésének az eredménye, összegzése, és munkásságuk mutatója !!

Ugrás az oldalra  1 2 3 4 5 6 7 8 

Hírkategóriák